Így rajzolok én II.

Csillagmezők rajzolása

Sorozatunk első részében áttekintettük az ég alatti vázlatfelvétel módját, vázlatunkat digitalizáltuk, megszüntettük az eközben keletkezett torzításokat, majd végül eltónusoztuk a könnyebb átrajzolást segítendő. Itt van az ideje tehát, hogy első lépésként megrajzoljuk a látómező csillagait.

Itt érdemes megjegyeznünk, hogy mostanában elég sokan szokták lespórolni a csillagok ég alatti rajzolását, és eleve kinyomtatott térképrészletekre dolgoznak. Ez vitathatatlanul segít abban, hogy csak az objektum részleteire kelljen figyelnünk, de ekkor is érdemes összevetni a térképet a tájjal - a térképhibák gyakoribbak mint gondolnánk! Simán az is benne lehet ebben, hogy a térképek valamilyen csillagkatalógus valamilyen fényességértékein alapulnak, amelyek nem feltétlenül vannak köszönőviszonyban a vizuálisan megfigyelhetőkkel. Ne feledjük a kicsit ugyan offtopic, de erdőjáró körökben igaz mondást: amennyiben a táj nem egyezik a térképpel, akkor a táj szerint kell eljárni.

Programunknak tudnia kell rétegeket (layereket) kezelni, és minimális szinten állítani a rajzeszköznek használt ecset paraméterein. Ezt az igényt több program is ki tudja elégíteni.

Nyissuk meg a vázlatunkat kedvenc képszerkesztő programunkban. Vázlatunk adja kezdetben az egyetlen réteget. A látómező rajzolásakor fehér alapon fogunk feketével dolgozni, mintha csak grafitceruzával dolgoznánk. Célszerű a rajz végleges méreténél 2-3x nagyobb felbontásban dolgozni, és a készterméket kicsinyíteni. Ez jótékony hatású tud lenni a kisebb nagyobb, óhatatlanul előálló rajzhibákra.

Első lépésként csináljunk egy új réteget a vázlat fölé, azt teljesen töltsük ki fehérrel. Célszerű a rétegnek nevet adni, pl. papirlap vagy hasonlót. Ez lesz ugyanis a mi új rajzunk fehér háttere. A gyakorlatban ez arra jó, hogy a ki- és bekapcsolgatásával, illetve az átlátszóságának szabályozásával ellenőrizhetjük hol tartunk az átrajzolással, sőt néha segíthet abban is, hogy ennek félig átlátszóvá tételével a vázlat "elhalkítható", ezáltal kevésbé zavaró az alap. Én személy szerint éppen ilyen okokból ezt a réteget 42%-os átlátszatlanságon (szigorúan a számmisztika jegyében :) szoktam hagyni.

Ha valósághű csillagos égboltot szeretnénk rajzolni, akkor olyan ecseteket célszerű választani, ami közelíti a távcsövünk által nyújtott leképzést. Az ecsetválasztásnál vegyük figyelembe a következő szempontokat:

• a csillagok a végleges rajzméreten is legalább 2-3 pixel terjedelműek legyenek, azaz dolgozzunk 4-6px körüli méretekkel. Akik a tűszúrásszerű csillagok helyett szeretik a korongocskákat azoknak ennél nagyobbat célszerű választani
  
• Semmiképpen se legyen éles peremű az ecset, minél jobban elkent a széle annál jobban utánozza a csillagok valós fényességprofilját
  
• ha be tudjuk állítani az ecset eszköz átlátszóságát, akkor feltétlenül érdemes a 100%-os átlatszatlanságot 10-15%-al lehúzni.

Praktikus okokból a vázlaton szereplő egyes fényesség-szintek csillagait külön-külön rétegekre rajzolom. Ugyanis ha valamiért még hozzá kell nyúlni az egyes szintek csillagaihoz, akkor így nem kell valamilyen kiválasztó eszközzel kimazsolázni, hanem "egyben" megfoghatóak. Éppen ezért csináljunk a vázlatunk fölé egy újat, praktikusan nevezzük is el csillagok 5 vagy valami hasonló névvel, ami arra utal, hogy ide mi kerül. Későbbiekben ez hasznos lesz mert az átlalunk rajzolt sok kis mütyürke képrészlet a rétegeket mutató pici előnézeti képen nem fog látszani!

Én elsőként a leghalványabb, azaz a példánknál maradva az 5-ös számmal jelzett csillagok átrajzolásával szoktam kezdeni. Könnyebb ugyanis a fényesség érzetet fokozni a legfényesebbig, mint fordítva, és félúton szembesülve azzal, hogy kifogytunk a még éppen látható csillagokból.

A leghalványabb csillagokat úgy rajzolom, hogy kiválasztom a legkisebb ecsetet, majd a felnagyított vázlatképen, a csillagok 5 réteg kiválasztása után az ecsetkurzort pozícionálva egyetlen egy határozott klikkentéssel (közben nem elmozgatva az egeret!) leteszem a pontocskát, megkeresem a következő csillag helyét, oda is pötty, és így tovább az összes 5-ös jelű csillaggal.

Ha megvagyok, akkor a 4-es szintű csillagok jönnek, még mindig ugyanazzal a kicsi ecsettel. Ezek az előbbiek fényében egy csillagok 4 nevű rétegre kerülnek. Az ecsetkurzort pozícionálva egy határozott dupla klikkentéssel (közben nem elmozgatva az egeret!) leteszem a pontocskát, megkeresem a következő csillag helyét, oda is pötty-pötty, és így tovább az összes 4-es jelű csillaggal. A trükk az egészben a dupla kattintás: az egymásra rakódó két ecsetnyom ugyanis határozottan nagyobb csillagocskákat fog eredményezni a befoglaló méret növekedése nélkül. Lehet természetesen minden szinthez egy saját ecsetet rendelni.

Egyféle ecsettel dolgozva azért nehéz lesz ábrázolni a fényességkülönbségeket, ezért 2-3, egyre nagyobb méretű ecsetet szoktam előre definiálni, és mindegyikből van 1 és két kattintásos verzió. Mindenféleképpen érdmes egy kicsi fényességskálát rajzolnunk tesztként, jól megjegyezve az egyes tesztcsillagokhoz használt recepteket. Arra kell törekedni, hogy az egyes ecsetekkel és kattintás-számokkal kombinálva folyamatosan, harmónikusan fényesedő csillagsort kapjunk. A legszebb nem a lineárisan növekvő sor, hanem az exponenciálishoz hasonló egyre növekvő fényességlépcső. A legjobb receptet érdemes megjegyezni, és jól eltenni.

Ezt már csak azért is érdemes megtenni, mert rajzunk egyik legkönnyebben felismerhető stílusjegye éppen a csillagmezők ábrázolása. Elsőre nem gondolná az ember, hogy azok a párpixelnyi pöttyök mennyire egyedi arculatot is tudnak adni a munkánknak. Ennek illusztrálására álljon itt néhány különféle csillagábrázolással a tesztvázlatunk csillagmezeje.

Mivel az egyes csillagaink fényesség szerint külön rétegeken vannak játszhatunk is velük kicsit. Pár ötlet, nem kötelező érvénnyel: a fényesebbek mögé varázsolhatunk kis fátylat a rétegre kapcsolt effektekkel (azért nem árt óvatossan bánni ezekkel) Ha valamelyik nem illik a sorba akkor finomhangolhatóak a csillagok - lehet csillagainkat finoman elmosni is, élesíteni is ha úgy kívánja a látvány.

Ha végeztünk a csillagok kidolgozásával áttérhetünk a tónusos felületek kialakítására. Erről fog szólni a következő részünk, most zárásképp nézzük meg az elkészült csillagmezőt tesztből rákapcsolt papírháttérrel, és fekete háttérre átfordítva.

C/2002 C1 Ikeya-Zhang

Légkör: S=10; T=5
Műszer: 152/750 newton
Észlelőhely: Dág, Károly hegy
Időpont: 2002. március 10.

Így rajzolok én I.

Az ég alatti vázlat felvételétől a kidolgozás előkészítéséig

Amikor ez a blog, és a vonatkozó FaceBook csoport elindult elküldtem az oldal szerkesztőinek egy rajzot a 17/P Holmes üstökös kitöréséről. Ennek kapcsán kért meg Bognár Tamás, hogy írjak egy how-to szerű leírást a rajzról. Ehhez azonban praktikus lett volna illusztrációként előszedni az eredeti vázlatot, ami a költözésünkkor elkallódott — így a most következő sorozat egy fiktív rajzra épít. Ennek megvan az az előnye, hogy nem csak egy konkrét esetre hanem egyfajta állatorvosi rajzként többféle rajzos trükk bemutatására ad lehetőséget. Írásom elsősorban a mély-ég és üstökös rajzolás iránt érdeklődőknek lett szánva, Hold és bolygórajzokat én se így csinálnék. Fiktív példánkban az M0 gömbhalmazt megközelítő 42/P GipszJakab–TesztElek üstökösről fogunk rajzot készíteni.

A 17/P Holmes észlelés ég alatti vázlatolásakor még nem gondoltam arra, hogy az majd digitális rajz lesz, de mégis így alakult. Módszertanilag az ég alatti munka pontosan ugyanúgy zajlik ilyen esetben mint máskor, azóta is úgy gondolom, hogy a kidolgozás módja ezt nem befolyásolja érdemben. Ezért az általam használt vázlatfelvétel módjával kezdem ezt a kis sorozatot – hiszen minden az alapozásnál kezdődik.

Az észlelésnél én csak vázlatot szoktam készíteni, majd azt másnap (lehetőleg minnél hamarabb, hogy az élmény még segítsen az „előhívásban”) finomítom ki átmásolva a rajzot. Fontos, hogy a végleges LM karikánál nagyobba dolgozom, mert így a vázlat kódolása áttekinthetőbb lesz, sötétben könnyebb dolgozni rá. Miből áll a vázlat?

Először a látómező csillagok kerülnek a papírra. Ezeket úgy szoktam felvenni, hogy először a legfényesebb csillagok pozícióját jelölöm be a LM karikába. A legfényesebb mellé kerül egy 0, aztán a kicsit halványabbak mellé 1, majd egy újabb adag mellé a 2-es, stb. Általában egyedi eset mennyire van értelme felbontani, és minden szintet kitöltök-e. A gyakorlatban a 0 után sokszor azonnal jöhet a 2-es adag, ha a LM legfényesebbje kiugróan fényes. Nem érdemes nagyon sok szintet kialakítani, mert ezeket úgysem lehet majd a későbbiekben élvezhetően visszaadni, és sok gyakorlat kell hozzá — aktív változóészlelők előnyben. A leggyakrabban 5-6 szint kerül egy rajzomra. Papír alapon ennél több valójában nehezen visszaadható — digitális kidolgozásnál esetleg többnek is lehetne létjogosultsága. Néha-néha kis + vagy - jellel jelölöm, hogy az adott szintnél picit alá vagy fölé kell mennem majd a kidolgozáskor, ez egymáshoz közeli kb. hasonló fényes csillagok ábrázolásánál használható leginkább.

A ködös részeket is hasonló intenzitású területekkel, szintvonalakként vázolom fel. Hasonlóan felfogva a fényességet mint egy klasszikus turistatérképen a magasságot. Nem tónusozom általában az ég alatt a rajzokat, csak nagyon összetett, tónusgazdag részletek esetén. Ha egy adott intenzitású terület pereme éles folytonos vonallal jelölöm, ha életlen a vonalat megszaggatom, vagy nagyon életlennél épp csak jelölöm laza vonalvezetéssel a kontúrt. Gyakran kerül mellé szöveges komment is, leírva a terület határainak élességét (pl. élesen határolt, diffúz, stb.), felszíni jellegzetességeit (pl. grízes). Gyakorlatilag ebből is látni, hogy bizony nagyon hasznos egy alapos szöveges leírás készítése is amit gyakran lespórolnak az észlelők.

Intenzitás-átmenetek esetén az átmenet irányát vonalakkal jelzem, aminek a két végén van a kezdő ill. végső intenzitás értéke. Ha az átmenet lineáris akkor egyenessel, ha határozottan van valami trendje, akkor erre utaló görbékkel, esetleg sűrű szintvonalakkal jelölöm. Jelen példánk esetében pl. az üstökös csóvája kezdetben 3-as intenzitású, és a LM széléig egy 1-es értékre halványodik. Ezt a tényt szövegesen rögzítettem a lapon: csóva 3-1 szálas formában, külön felhívva a figyelmet a textúrájára is. A kómája a 3-as intenzítású magrésztől (ami egy csillagszerű 4-es intensitású belső területet vesz körbe) kezdetben kicsit lassabban majd gyorsabban beleolvad az égi háttérbe, pereme ennek megfelelően erősen diffúz.

Apró finom részleteket mint pl. a csóva szálasságát, szerkezetét erősebb vonalakkal érzékeltetem a rajzon, lehetőleg figyelve a helyzetükre is. Halmazoknál gyakori hogy a még fel nem bontott csillagok tömege szemcsés, grízes hatást kelt. Ezt is érdemes felírni a vázlatra, mikmént ebben az esetben is történt.

Innentől ha a végleges rajz végül digitális rajz lesz akkor fogom magamat és a vázlatot beszkennelem vagy digitális fényképezőgéppel lereprózom. Követhető út az is amit sokan csinálnak, hogy a rajzot először hagyományosan kidolgozzák ceruzával, majd ezt a rajzot digitalizálva és átgyúrva készül a végleges rajz. Ez a leírás azonban nem ezt a verziót követi majd végig.

Érdemes megvizsgálni, véletlenül nem nagyon ferdén készült-e a felvétel, mert ezzel a rajzot már eleve egy nagy torzítással terheljük. Ha pl. a LM karika nem kör hanem erősen elliptikus, akkor kezdeti lépésként vagy újrafotózom :), vagy visszatorzítom a képet. Szkennerek is tudnak a képen nyújtani/zsugorítani!

A direkt erősen torzan lefotózott vázlat.

Praktikus az egész lapot lefotózni úgy hogy körben látszódjon kicsit a környezete — így a vázlat torzításmentessége gyorsan megoldható. A legtöbb képfeldolgozó programban van mód a kép, vagy egy kijelölés torzítására. Pusztán geometriai okokból általában elég ha úm. perspektíva korrekciót tudunk végezni, de ha adott a lehetőség, akkor gyorsabb a teljesen szabad torzítás lehetőségével élni. Ekkor a kép sarkain kis négyzetes fogantyúkat kapunk, amikkel a kép sarkai elhúzhatóak, torzítva ezzel a képet. Addig kell húzkodni a sarkokat amíg a papírunk szélei párhuzamosak lesznek a képszélekkel (ehhez haszon lehet segédvonalakat húzni a papír sarkaihoz). Ekkor érintőre körbevágjuk a képet, majd a papír méretének ismeretében a kép átméretezésével elkészült a torzításmentes, arányos vázlatunk, amire alapozva elkezdhető a munka.

Egy általam bevett trükk a vázlat tényleges felhasználása előtt, hogy eltónusozom mintha piros tollal készült volna. Ez egy kis vizuális segítség, ugyanis így könnyen követhetővé válik hogy mi az amit már átrajzoltunk, és mi az ami még hátravan.

Az elszínezett, méretarányos vázlat

Ezt nyitom meg a képszerkesztő programban. Ennek hasznos ha tud rétegeket és különféle ecseteket kezelni, és vannak elmosásra, életlenítésre, élesítésre, átmenetek készítésére alkalmas különféle eszközök is. Nem szeretném letenni a garast egyetlen program használata mellett sem, ilyen képességekkel nagyon sok program rendelezik. Sokszor bontakozik ki hitvita egyik vagy másik program mellett elkötelezett felhasználóktól, de személyes véleményem szerint a leginkább a megszokás, és az eszközt mélyebb ismerete az amitől valami használható vagy sem.

Így nem lesz tele a leírás hosszadalmas menühivatkozásokkal, és talán olvashatóbb lesz tőle a szöveg is. Szerintem a kommentek éppen arra valóak, hogy ezeket a mélyrészleteket ki tudjuk tárgyalni — a sokkal nagyobb közösségi háttérismeret összeadásával. Nem utolsó szempont, hogy így az is "akadálymentesen" tudja olvasni a szöveget aki már ismeri valamennyire az általa használt programot, és ki szeretné próbálni a leírtakat. Ennek jegyében egy érdekes játékra invitálom a kedves olvasókat. Ha az előkészített vázlatot letölti valaki, próbálja ki maga is kidolgozni a rajzot a saját eszközeinek felhasználásával! Ezeket a sorozat befejezésekor pedig vessük össze közösen mindannyiunk okulására!

A következő részben már belecsapok a közepébe, és csillagos látómezőt fogunk rajzolni... »

17P/Holmes

Légkör: S=6; T=5
Műszer: 125/1250 SC + f6,3 reduktor
Észlelőhely: Pilisszentlászló
Időpont: 2007. november 30., 17:40, (17:35-17:45 UT)

Gigantikus méretű, a LM-t sokszorosan kitöltő halóval, hihetetlenül diffúz, elnyúlt maggal, és közel gömbszimmetrikus, halvány külső burokkal.Így, a fókuszreduktor használatával sokkal szebben érvényesül a látvány.
Magja nem látszik, teljesen diffúz - a belső részei erősen elnyúltak, 1:3 arányban. DNy-felé egy leszakadó foszlány is látható.
A külső burok közel gömb alakú, ÉK-i pereme kicsit diffúzabb, és leheletnyit fényessebb is - máshol határozott, finom átmenete van az égi háttérbe, bár sehol sem élesen határolt a széle. Peremén belül kicsit halványabbnak érezhető a nagy fénylés, mintha az ovális mag egy nagy buborékban ülne!
A papírra készített vázlat alapján a végső tónusozás számítógéppel készült.

Amcsillüdv: Nagy Zoltán A. (Nyözö)